"Szerelem" és magány, boldogság és meditáció

...avagy Könyvajánló/Szeretetkönyv III. Az első és a második rész ITT és ITT.


 " Öt perc után mindenki menekül magától.
Aki magát nem szereti, gyakran a másikhoz menekül - ezt nevezi aztán szerelemnek.
 Belemenekülni a másikba azért, mert önmagammal rossz lennnem: legtöbbször ez a "szerelem". Másoktól várni a boldogságunkat éppolyan ostobaság, mintha másoktól várnánk, hogy helyettünk nőjenek fel, helyettünk szenvedjenek, helyettünk éljenek. 
 Így élünk. Általános kórtünet.
Figyeld meg: meddig bírod ki önmagadat, egyedül?
Mikor jön rád a nyugtalanság?
A meditáció azért nehéz számunkra, mert már az elején megriadunk. "Úristen, csak ne kelljen magamba néznem! Mert mi van ott? Szorongás. Homály. Beteljesületlen vágyak. Gyógyulatlan sebek..."
 A kérdés nem is ez. 
 A kérdés ez: Hogyan szeressem magamat? 
Az összes lélektani és életmódtanácsadó könyv erről beszél, lelkesen figyelmeztet: Szeresd magad, pajtás!
 Mintha csak arról lenne szó, hogy ez eddig nem jutott eszembe, s most, hogy valaki szól, azonnal világosság gyullad bennem, "persze, végre egy pompás ötlet!" s holnap már szeretni fogom magamat."






 (Ha már itt tartunk, hogy hogyan szeresd magad és hogyan meditálj, ha úgy gondolod, tudok ebben egy kicsit segíteni, ugye tudod, hol találsz? :-))






De folytatom (illetve MP folytatja): 


 "nincs valódi Én-élményünk. 
Néha rádöbbenünk, hogy egyszerre éljük belülről és látjuk kívülről magunkat. Dühbe gurulunk - s közben belül higgadtan látjuk, hogy dühbe gurultunk, s halljuk, hogy üvöltünk. Majdnem megszakad a szívünk - közben látjuk magunkat sírni, de mintha a fájdalom nem is a mienk lenne. Még sajnáljuk is néha ezt a vergődő önmagunkat, s az villan át rajtunk: "Milyen rossz most szegénynek.
 Nem igaz - vagy csak n agyon ritkán - hogy az ember nem tudja, mit cselekszik.Tetteinek mélységes okát persze nem tudja, de azért rendszerint engedélyt ad magának a dühkitörésre, még a gyilkosságra is. Egy macska ösztönösen odacsap a mancsával, de egy ember, még a leghitványabb is, először azt kérdi magában: "Odacsapjak?" 
 Némely drog hatására is meg tudjuk nézni magunkat.
 Amikor valaki nézi a műtétjét, hosszan megéli ezt az élményt: őt operálják, nem engem. Van valaki, aki nézi. Nem résztvevő, csak néző. És a Néző sokkal inkább "én vagyok" ilyenkor, mint az a beteg test, akit néz."